Kedves Tanulók, Tisztelt Szülők!

 

A Diószegi Sámuel Baptista Szakközépiskola és Szakiskola 2019/2020. tanévévre szóló pályaválasztási tájékoztatóját olvassák. Úgy érezzük, az utóbbi évek oktatásban történt változásai miatt, ma még nehezebb, jó döntést hozni a továbbtanulás kérdésében szülőnek, diáknak egyaránt. Széles szakmai kínálatunkkal szeretnénk ezt a döntést megkönnyíteni. Olvassák át tájékoztatónkat, reméljük, hagyományosan oktatott szakmáink, és az újonnan bevezetett szakmák felkeltik az érdeklődésüket, elnyerik tetszésüket.

 

Választhatnak szakgimnáziumot vagy szakközépiskolát, szinte biztosak lehetnek a sikerben. Képesség kibontakoztató és motivációerősítő programunk folyamatos működtetése megerősíti diákjaink hitét abban, hogy egy jó szakma érettségivel együtt biztos kiindulópont lehet a középiskola befejezésekor.

Intézményünk mind az érettségire felkészítő közismereti, mind a szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatás tekintetében kitűnő feltételekkel rendelkezik.

Erről személyesen is meggyőződhetnek Nyílt Napunkon, 2018. november 9-én (péntek).

 

A Nyílt Nap programja:

8.30 órakor és  11.00 órakor két turnusban.

Először általános tájékoztatót hallhatnak az iskola tornatermében, majd megnézhetik a szakmai gyakorlati oktatás színhelyeit. Végül szülőt, diákot, óralátogatásra invitálunk, hogy vendégeink betekinthessenek a nevelő-oktató munka világába intézményünkben.

 

Kiknek ajánljuk iskolánkat?

  • Akik egy piacképes szakképesítést szeretnének szerezni érettségivel együtt középiskolai éveik alatt vagy 4+1, vagy 3+2 év alatt
  • Akik felvételi nélkül, az általános iskolai eredményeik alapján szeretnék folytatni tanulmányaikat középfokú oktatási intézményben
  • Akik egy helyen érettségit és szakmát is szeretnének szerezni
  • Akik jól megközelíthető, koedukált iskolába szeretnének járni
  • Akik pezsgő, vidám, de egyben hasznosan eltöltött diákéveket képzelnek el maguknak egy gyermekközpontú iskolában
  • Akik nemcsak az ismeretek megszerzését, de nevelést, és egy egész életre szóló lelki útravalót is várnak egy középiskolától

 

 

A Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola 2019/-20-as tanévre kínált képzései

Tagozat/szakmacsoport/szakképesítés

Képzés időtartama

0001-es kód: Autószerelő

4+1 év

0002-es kód: Autóelektronikai műszerész

4+1 év

0003-as kód: Fodrász

4+1 év

0004-es kód: Kereskedő

4+1 év

0005-ös kód: Gyermekotthoni asszisztens

4+1 év

0006-os kód: Kozmetikus

4+1 év

0007-es kód: Szociális szakgondozó

4+1 év

0011-es kód: Karosszérialakatos

3+2 év

0012-es kód: Járműfényező

3+2 év

0013-as kód: Hegesztő

3+2 év

0014-es kód: Szociális gondozó és ápoló

3+2 év

0015-ös kód: Eladó

3+2 év

0016-os kód: Pincér

3+2 év

0017-es kód: Szakács

3+2 év

0018-as kód: Cukrász

3+2 év

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Debrecen, 2018. október 17.

 Tisztelettel:

  

                                                                                                                                                                            Balogh Péter

                                                                                                                                                                              igazgató

 

 

 

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK