Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Tehetséggondozó tábor

Tehetséggondozó táborban voltunk a SZAKE szervezésében

 

 

2018. augusztus 21.-től 25.-ig Egerben voltunk egy tehetséggondozó táborban. Az ország különböző pontjaiból érkeztek diákok és kísérő tanárok a SZAKE szervezésében a táborba.

A téma művészetekről fiataloknak: a filmkészítés kulisszatitka, a színészmesterség szépségei, zenehallgatás mesterfokon.

Felkérést kaptunk és iskolánk engedélyezésével 8 diószegi tanuló részt vett ebben a táborban. A mindennapi programokban nagyon komoly foglalkozások voltak: színpadi mozgás, egyetemi tanár koreográfus vezetésével, színészmesterség tanulása jeles színművész előadásában, és vizuális kultúraoktatás az őskortól napjainkig bemutatva dióhéjban médiatanár által.

Napközben mindig volt szabad program, mikor Eger városának csodálatos történelmi épületeit, műemlékeit fedeztük fel; például a Bazilikát. Ahol tárlatvezetés mellett sok érdekes dolgot tudtunk meg építtetését illetően, lekísértek a kazamatába is, amely ámulatba ejtett bennünket.

Az Egri várban nagyon szép ismertetőt hallgattunk meg, ahol bemutatták a vár történelmét, és hős korszakát.

Esténként közös foglalkozások voltak ahol a jókedv és a kacagás jelen volt a ki mit tudon és a zenés, játékos feladatokon.

Barátságok születtek, nagyon jó volt minden együtt eltöltött pillanat, a közös séták, étkezések, és a nagy riadalmat okozó denevérhajkurászás.

Reméljük, hogy lesz még ilyen tábor, ahol szeretnénk ismét aktívan részt venni, és tanulni különböző művészetekről melyek színesítik tudásunkat.

Köszönjük kísérő tanárunknak: Cserős Imre tanár úrnak, és Monokiné Kovács Csilla szülőnek, hogy önzetlenül részt vettek velünk a foglalkozásokon, és gondoskodtak rólunk.

 

 

 

Készítette: Monoki Klaudia

                  Újlaki Rebeka

 

 

 

 

 

Debrecen, 2018. 09. 10.

GALÉRIA