Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Erdély

 

 

HAJDÚSÁGBÓL HARGITÁBA

 

2017. szeptember 22-én érkeztek meg Debrecenbe 5 napra a partneriskola tanulói, pedagógusai. Az utazás célja az volt, hogy a vendégül látott gyerekeknek bemutassuk szűkebb környezetünket, városunk nevezetességeit, iskolánk képzési profilját. Városon kívül beterveztük a megye egyéb látványosságainak megtekintését. A közös kirándulással az volt a célunk, hogy elmélyítsük az iskoláink közötti kapcsolatot. A debreceni városnézés a református múlttal rendelkező cívisváros múltjának és jelenének bemutatását szolgálta. Ellátogattunk a Déri Múzeumba, a város egyik legnevezetesebb közgyűjteményébe. A történeti formákkal épült múzeum – előtte Medgyessy Ferenc szobraival – Debrecen belvárosának ékessége. Szakértő segítségével ismerhették meg a tanulók a múzeum gyűjteményeit. Megtekintettük a Református Kollégiumot, mely  Debrecen egyik fő oktatási intézménye, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Debrecenbe menekült kormány forradalmi országgyűléseinek és az 1944. december 21-én tartott Ideiglenes Nemzetgyűlés színhelye. A kollégium 1538-as alapítása óta szolgálja az oktatást.  Ellátogattunk az Agóra Tudományos Élményközpontba, ahol mindennapi életünk csodáit magyarázták meg mindenki számára közérthetően és élményszerűen, ezzel megkönnyítve a természettudományos tárgyak tananyagának elsajátítását. Hortobágyi kirándulásra is mentünk, a Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hoztak létre. Elvittük a diákokat pusztai szekerezésre, a Madárkórházba, a Kilenclyukú hídhoz.

 

A mi tanulóink október 04-én utaztak Erdélybe, 5 napra.

 

Gyergyószentmiklósig eljutva utazásunk célja a történelmi Magyarország nevezetességeinek megtekintése, az ott élő magyarsággal való kapcsolat mélyítése volt, amelyhez hozzájárulhat a partner iskolával való hosszabb távú együttműködés megalapozásához. Gyergyószentmiklóson városnézésen vettünk részt idegenvezető segítségével. Megtekintettük a parajdi sóbányát, mely a Sóvidék központja, a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányászati helye. Kirándultunk a Medve-tóhoz: felkerestük a Szovátán található sókarszton létrejött heliotermikus tavat, mely 1875-ben keletkezett, a világ legnagyobb heliotermikus tava. Farkaslakára is eljutottunk, Tamási Áron emlékházához:   a település a székely író szülőfaluja, sírja két cserfa között a templom mögött áll, síremléke egy kvarcitkődombormű, Szervátiusz Jenő és Tibor alkotása. Szülőházánál koszorút helyeztünk el.

 

A két iskola partnerkapcsolatának szakmai megvalósulása a zászlótartó elkészítése volt, amelyen mindkét kiránduláson dolgoztak a diákok.

GALÉRIA