A Diószegi család eredete, a botanikus születése


A debreceni Diószegiek valamennyien az érmelléki (Bihar vármegye) Diószegről származtak. A Diószegi család 1690. június 11-én I. Lipót királytól kapta az armális (nemesi) levelet. Eredeti családi nevük Ráskay volt. Több – Debrecen története szempontjából fontos – nevezetes személyiség is volt köztük.

1. Diószegi Sámuel – Debrecen főbírája 1706-1716-ig. A város önkormányzatában bámulatos körültekintéssel és bölcsességgel dolgozott. Az ő házában szállt meg 1714. november 13-án a hazánkon lóháton sebtiben átszáguldó XII. Károly svéd király. Ez a ház ma is látható a Széchenyi utcán.

2. Diószegi Sámuel – királyi postamester (1696-1735), fiai János és Sámuel, házuk szintén a Széchenyi utcán állt.

A 18. században már sűrűn találkozunk a Diószegi névvel. A legkedveltebb név a családban a Sámuel és a Mihály.

3. Diószegi Pál – ő volt a Csapó utcai tanító és Diószegi Sámuelnek, a botanikusnak az édesapja.

Diószegi Pál először papnak készült, mégis a pedagógusi hivatás mellett döntött. 32 évig leánytanító a Csapó utcában. Elég jó anyagi körülmények között éltek feleségével, Szappanos Erzsébettel. 200 négyszögöles házas telekkel rendelkeztek a Kis-Csapó utcán, még lakójuk is volt (Vecsei Mihály csizmadiamester). Házuk nádfedeles, két ablakával az utcára néző, oszlopos folyosóval ellátott lakás lehetett. Semmiben nem különbözött a korabeli debreceni házaktól. 1777-ben a református egyház megvette a házat leányiskola működtetése céljából.

Idősebb fiuk Mihály (1758-ban született), fiatalabbik Sámuel, mint ahogy annyi nagyhírű ősük neve is volt.

Diószegi Sámuel 1760. december 29-én született a Csapó utcában. Az anyakönyvi bejegyzés szerint 1761. január 5-én keresztelték meg. Keresztszülei: Simonfy István, Molnár János, Nagy Bálint. Keresztanyja a bejegyzésben nem szerepel.

Diószegi Sámuel hű és méltó lesz ősei nevéhez.

Tanulmányainak kezdete: Debrecen A gyermek Diószegi Sámuel az elemi ismereteket apjától sajátította el. Középfokú tanulmányait a debreceni Kollégiumban jó eredménnyel végzi. Nem bentlakó, mivel szülei módosak, még azt is megengedhetik maguknak, hogy fiuk tanulását elősegítendő magántanítót is fogadjanak mellé. Felső tanulmányokra 1775. április 27-én iratkozik be. Ekkor még Debrecenben is a latin a tudományok nyelve, akik magyarul beszéltek, azt büntették. A főiskolán a hangsúly a teológiára és a klasszikus irodalomra helyeződik. Emellett helyet kap még a bölcsészet és a matematika is, de a szónokká képzés is fontos cél. Diószegi szerencsés csillagzat alatt született. Több híres professzor előadásait hallgathatja, de akiknek a legtöbbet köszönhet, azok a következők:

1. Hatvani István, a „magyar Faust”, matematika és filozófia professzor

2. P. Szathmáry István, a teológia professzora

3. Varjas János, szintén a teológia professzora

4. Sinay Miklós, a klasszikus irodalom professzora

Egyetlen bánata a természettudományok terén nagy aktivitást mutató Diószeginek, hogy ilyen jellegű előadást nem hallgathat Debrecenben. Kitűnő matematikus, jó magaviseletű diák. Csak annyi elmarasztaló bejegyzés található róla, hogy 1-2 leckeóráról hiányzott, illetve néha elmulasztotta a templomba menetelt. Jutalma sem marad el. 1783. szeptember 15-én diáktisztviselő, primárius lesz, a diákok törvényszékének szavazó tagja. De aminek még jobban örül, nyolc társa közül őt bízzák meg a poétai osztály vezetésével. Nagy csapás méri 1781-ben, elveszti az édesapját. Pályája azonban nem törik meg, papnak készül. 1784-ben Böszörménybe megy rektóriára, három évig írásra, számolásra, olvasásra tanítja a gyerekeket. Kitűnően versel latinul és magyarul. Mivel szerény és szorgalmas ember, a böszörményiek nagyon megszeretik. Diószegi ugyanilyen szeretettel viszonyul az itt élő emberekhez és „nagy kedvességgel forgolódik köztük.” Közben buzgón műveli magát, szorgalmasan tanulja a német nyelvet olvasmányain keresztül, mert dédelgetett terve, hogy külföldön tanulhasson. Egyszerűen él, amit meg lehet takarítani fizetéséből, azt megteszi. 1787-ben búcsúzik Böszörménytől.Fél évet Kecskeméten tölt mint kisegítő professzor, majd álma megvalósul, külföldre megy ismereteit gyarapítani.

A „Lehne-parti Athén”: Göttinga

Diószegi Sámuel két évet tölt a göttingai egyetemen, 1787 februárjától 1789 márciusáig. Ebben az időben sok magyar diák kereste fel a híres egyetemi várost. Ez volt egyik legfőbb tűzhelye a német szellemi és irodalmi életnek. Diószegi tudatosan választotta ezt az egyetemet, mert sokat hallott erős természettudományos fakultásáról, illetve a lelkészi pályára felkészítő úton kiváló állomásnak tekintette ezt a felsőfokú intézményt. II. József (az akkori uralkodó) csak a református teológusoknak engedte meg a külföldi egyetemek látogatását. Diószegi nagynevű, tudós tanárok előadásait hallgathatta az orvostudomány és a botanika területéről. A legnagyobb hatást talán Gmelin János Frigyes tette rá, aki Linné svéd természetbúvár leghűbb követője volt. Linné nagy munkája, „A természet rendszere” szintén Göttingában jelent meg 1774-ben. Gmelin professzor Linné munkája alapján egy kilenc kötetes botanikus szótárt szerkesztett, ami óriási hatással volt a mi leendő botanikusunkra. Diószegi Sámuel lelkes linnéistaként került ki buzgó tanárai keze alól. Gmelin előadásai mellett nagy örömmel látogatja Blumenbach professzor előadásait, akit úgy tartanak számon, mint a bonctan úttörőjét. Diószegi vágya tehát beteljesült: azzal foglalkozhatott, ami a leginkább érdekelte. Ennek következtében elhanyagolja a teológiai előadásokat, viszont a botanikában, a füvésztudományban erős felkészültséget szerez. A természettudomány más ágai közül fontos ismereteket sajátít el Lichtenberg professzor fizika előadásain és Kastner professzor matematika óráin. Magyarországra a kétéves tanulmányút után a természettudományokban jártas, de leginkább a botanikához kedvet érző tudós érkezett haza.

A hívek testi és lelki orvoslója Nánáson és Böszörményben

Göttingából hazaérkezve Diószegi legfontosabb célja az lesz, hogy állást szerezzen. El kellett tartania özvegy édesanyját és testvéreit. Így lesz pap először Nánáson, majd Böszörményben. Nánás prédikátora 1789 májusától 1793 áprilisáig. A református papok csöndes, nyugalmas életét éli Nánáson. Magához veszi édesanyját és testvéreit. Bőven van ideje arra is, hogy kedvelt tudományával, a botanikával foglalkozzék. 1789 decemberében veszi nőül nemes Fazekas Máriát, a költő, főhadnagy Fazekas Mihály testvérét. Máriában gondos, szerető társra talál. A házaspárnak 24 év alatt összesen hét gyermeke született. Nánáson született első és második gyermekük. Nánáson is erős ragaszkodást tudott ébreszteni személye iránt. Amellett, hogy református pap, sokat olvas, és kedvenc tudományával foglalatoskodik, a füvészettel. Laboratóriuma a természet. Négy év múlva a böszörményiek visszahívták régi, kedves tanítójukat, és Diószegi engedett a kérésnek. Böszörmény prédikátora 1793 áprilisától 1803 márciusáig. Tíz évet tölt Diószegi Böszörményben. Azonban rögtön az első évben súlyos csapás éri, 1793 novemberében elveszti édesanyját. Csak felesége és sógora, Fazekas Mihály tudják enyhíteni fájdalmát. Egyre szorosabb kapcsolatba kerül a hasonló érdeklődésű Fazekas Mihállyal. A rokoni kapcsolat mély barátsággá alakul. 1796-tól Fazekas gyakran meglátogatja Diószegit, ettől kezdve legkedvesebb embere lesz Diószeginek, és tudós kutatásainak hűséges segítőtársa. A kapcsolat ápolását az is segítette, hogy Böszörmény és Debrecen nincs messze egymástól. Már ekkor dolgoznak a Füvészkönyvön. Van, amikor Csokonai is meglátogatja őket, aki „színre füvészeti gyakornok volt”. 1799 januárjában nagy kitüntetés éri, a Brockhauseni Természetvizsgálók Társulata tagjai sorába választja a szerény református prédikátort. Böszörményben négy gyermeke született. Közülük Sámuel fia nagy karriert fut be mint kereskedő. Bécs elismert polgára lesz, sőt a polgármesteri székkel is „megkínálják”. Diószegi Sámuel 1803-ban visszatért szülővárosába, oda, ahol pályája eléri csúcspontját. Debrecen tudós prédikátora

Diószegit 1803. március 19-én választják meg papnak Debrecenben, és 1813. augusztus 2-ig, haláláig itt élt.

Rövid ideig az ispotályban működött, mint pap (márciustól júniusig), majd Szikszay György esperes halála után a belvárosba, a kistemplom mellé került lelkésznek. Debrecenben születik meg hetedik gyermeke: Erzsébet (1805). Fazekas barátjával együtt igyekezett enyhíteni a hányatott sorsú, korán elhervadó Csokonainak végső éveit. Bensőséges barátságot alakít ki régi professzorával, Sinay Miklóssal. Krisztusi szeretettel vette körül a társadalomból kizárt tudóst. A tragikus sorsú ember megkéri halála előtt, hogy Diószegi mondjon majd felette gyászbeszédet. Budai Ézsaiás is közel állt Diószegi szívéhez. A debreceni tíz év Diószegi Sámuel pályájának csúcsát jelenti. A legfontosabb tényezők, melyek ezt elősegítették: mindennapi érintkezés a Kollégium tanáraival, közös tudományos munka kapcsolat Kazinczyval, levelezés és személyes találkozás 1807-ben Patakon, egy gyűlésen. Kazinczy sokra becsüli Diószegi szaktudását és magasröptű szellemét, pedig egyébként nem szereti a debrecenieket Debrecenbe kerülve mindennapos kapcsolat alakulhatott ki Fazekas Mihállyal, és ez az „együtt-munkálkodás” serkentő hatással volt tudományos munkásságára. Diószegi elsősorban csendes dolgozószobájába visszavonulva elmélkedik és írogat, és ez meg is hozza gyümölcsét. Egymás után születnek művei, és eredményeit elismerik: A Füvészkönyv megjelenése után a debreceni Kollégium elismerését fejezi ki Diószeginek azzal, hogy megfelelő tanszék hiányában a teológiai tanszéket ajánlja fel a tudósnak. Diószegi ezt megköszöni, de nem fogadja el „egészségbeli fogyatkozására” hivatkozva. 1808-ban esperessé választják (46 szavazat 1 ellenében) 1809-ben a tiszántúli egyházkerület főjegyzője lesz. Ezután már csak a püspöki cím következhetett, de a botanikus betegsége ezt megakadályozta.

Diószegi Sámuel munkái időrendben

Debrecen nemcsak szülővárosa a nagy botanikusnak, de a tudós munkásságának eredményei is itt öltenek könyvformát, itt kerülnek kiadásra. Időrendi sorrendben ezek a következők: 1805-ben megjelenik Magyar ábécé a fiúi és leányi oskolák számára című könyve, melynek célját ő maga így határozta meg: „Ne csak a tanítók az oskolában, hanem a Szülék is a házaiknál ebből és ez által a gyermekeket hasznosan gyakorolhassák.” Diószegi atyjának, a híres tanítónak olvasástanítási módszereit akarta megörökíteni, de hiába készítette el a kéziratot 1805-ben, a cenzúra miatt a református egyház csak 1810-ben adhatja ki. A könyv a református népiskolákban több évtizedig használatban van (még 1840-ben is ezt használják). Azt lehet mondani, hogy minden benne van, amire akkor a legelemibb iskolai tanításnál szükség volt. Tartalmaz beszéd- és értelemgyakorlatot, világ- és természetismertetést, kiterjed a számok és mértékek ismertetésére, illetve a számvetésben való gyakorlásra. 1807. március 21-én megszületik élete fő műve, amit Fazekas Mihállyal együtt közösen írt, a Füvészkönyv. A Füvészkönyv nem hozza meg az anyagi sikert, kevesen vásárolják, és támadások érik: „nem papnak való az ilyen stúdium.” (l. külön fejezetben) Az 1808-ban megjelenő Erkölcsi tanítások prédikációkban című művét a támadásokra való válaszadás ihleti. Halála előtt néhány hónappal jelenik meg 1813 májusában az Orvosi Füvészkönyv. Az anyaggyűjtést még Fazekas barátjával végezték, de a mű megírása Diószegi nevéhez fűződik. (l. külön fejezetben) Ritkán kerül említésre a botanikus pályájának elemzésekor, hogy részt vett a Református énekeskönyv reformmunkálataiban, és néhány zsoltár az ő nevéhez fűződik. Ilyen a 173. zsoltár (Kegyes Jézus én imádságomra…) és a 179. zsoltár (Dicsőült helyeken…). De az ő nevénél említik a vasárnap reggeli 4. invocatiót (Úr Isten kész én szívem…) és a hétköznapi 5. invocatiót (E szent házban megállottunk…).

Diószegi és Fazekas Füvészkönyve

A Füvészkönyv előzményei hazánkban Diószegi és Fazekas munkája nem előzmények nélkül való hazánkban. A füvésztudományról nagy számban jelentek meg munkák a középkori Magyarországon, de többségük nem magyar nyelven íródott. Orvosi segédkönyvek voltak ezek szinte kivétel nélkül, a nálunk található füvekről szóltak, a növények „hasznát” vizsgálták, nem magát a növényt. 1578-ban jelenik meg Méliusz Juhász Péter könyve Herbárium az faknac, füveknec nevekről, természetekről és hasznairól… címmel. Ez a könyv már magyar nyelvű, és a növények emberi testre való hatását írja le. Méliusz a tudományos szempontokat mellőzi, a felsorolásban még rendszertelen, a növények leírása is hiányos, és bizonyos zűrzavar tapasztalható az elnevezésekben is. Nem sokkal Méliusz könyve után, 1595-ben született meg Beythe András füvészkönyve, mely még mindig a növények orvosi hatásairól szólt. Csapó József orvos doktor is foglalkozott botanikával amellett, hogy 32 éven keresztül volt Debrecen város orvosa. 1775-ben jelentette meg Új füves és virágos magyar kert, melyben mindenik fűnek és virágnak neve, neme, ábrázatja, természete és ezekhez képest különbféle hasznai értelmessen megjegyeztettek című könyvét Pozsonyban. Ebben a könyvben is még a gyakorlati irány dominált. Kitaibel Pál magyar botanikus és kémikus volt, aki összegyűjtötte és leírta Magyarország növényeit, kőzeteit és ásványait. A növényekről szóló összefoglaló műve latin nyelven jelent meg Bécsben három díszes kötetben 280 színes rézmetszettel 1799 és 1812 között. Weszprémi István debreceni orvos is foglalkozik botanikával a 18. század második felében. 1756-ban a berlini, londoni, cambridge-i, frankfurti és más egyetemi botanikus kertekből szép növénygyűjteményt hozott haza. Ez a Kollégium könyvtárában még mindig megvan. Nem meglepő orvosként a botanika iránti érdeklődése, hiszen külföldre járó ifjaink a füvészetet orvosi célokból tanulták. Weszprémi István veje, Földi János orvos és természettudós alapozza meg igazán Diószegiék Füvészkönyvvel kapcsolatos tevékenységét. 1791-ben Földi János, Csokonai barátja a Hajdú kerület orvosa lett, és Hadházra költözött. Itt érdeklődése a magyar nyelvű állat- és növényrendszer kidolgozása felé fordult. Egy értekezésében (Rövid kritika és rajzolat a magyar füvésztudományról – Bécs 1793) a magyar növénynevek rendszerezését és osztályozását tűzte ki célul, de növénytani jegyzetei kéziratban maradtak. Linné rendszerezését vette alapul, és részletes bírálat alá vette az akkor ismert magyar növény- és állatneveket, és javasolta sok név kicserélését vagy javítását, továbbá újak alkotását. E munka szolgált alapul a magyar Füvészkönyv elkészítéséhez. Földi Természeti História címmel tervezett sorozatot, de a sorozatból csak egyetlen kötet készült el: Az állatok országa. A Földi halála után fél évvel Pozsonyban megjelenő könyv az első rendszeres magyar nyelvű állattan. Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály gyakran beszéltek e tragikusan félbemaradt nagy műről, Földi tervéről, előttük volt a példa a munka folytatására és felhasználhatták Földi kézírásos jegyzeteit is.

Gyűjtőmunka, a mű megírása

Két feladat állt Diószegiék előtt: Linné rendszerének alkalmazása a magyar növényvilágra, és rendteremtés a magyar növénynevek eddigi zűrzavarában. Munkájukon egy évtizedig dolgozhattak, de 1801 (Földi halála) előtt semmiképpen sem kezdték el írni könyvüket. A kutatók szerint a szerzők a diákévekre építve visszatértek a fészekbe, Debrecenbe, és ott egymásra találtak a botanizálásban. Diószegi a Prédikációkban szól a könyv megírásáról: „A Füvészkönyv megírásában Fazekassal egyenlő erővel és igyekezettel munkálkodtam.” Ebben a munkában százados gyakorlat követője, hiszen képzett orvosok hiányában a nép a lelkészektől is megkívánta, hogy a testi betegségeken is segítsenek. Ezért pap létére Diószegi „plántákkal” is ismerkedik. Fazekas 1796-ban került haza Debrecenbe, és Diószegihez társul szegődött a botanizálásban. Dr. Barcsa János így fogalmazza ezt meg: „A magyar nyelvű tudományért lelkesülő két tudósnak, Diószeginek és Fazekasnak a lelkében érlelődött meg a nemes elhatározás, hogy a magyar nyelvű füvészeti tudományt megteremtik.” II. József előtt, akik magyarul beszéltek a Kollégiumban, azt is megbüntették. 1790 után azonban nagy volt a „nemzeti felbuzdulás”. 1793-tól már a debreceni egyházmegye magyarul vezette jegyzőkönyveit, és 1797-től pedig minden tudománynak magyar nyelven történő oktatását rendelik el a debreceni Kollégiumban. Ezek a változások nagy hatással vannak Diószegiékre is. Diószegi vette ki a munkából az oroszlánrészt, ő vezette be Fazekast a növénytanba, egyes kutatók szerint Fazekas csak a második kötet kidolgozásában működött közre. Csekély eszközökkel, de hangyaszorgalommal gyűjtötték a növényeket. Abban bíztak, hogy nemcsak a vadon termőket, hanem a mezőkön termesztett hasznos, és a kertekben termesztett dísznövényeket is meg lehet határozni. Az alaposság kedvéért csak a Magyarországon található növényeket vizsgálják. Anyaggyűjtő munkájuk egyrészt a növények gyűjtésére, másrészt a növényelnevezések gyűjtésére irányult. A növényeket kinn a természetben tanulmányozták, növénygyűjteményük nem volt. De sokan voltak segítségükre. Beck Pál téglási birtokos úgy segíti munkájukat, hogy ritkább növényeket meghozat számukra. Cserei Farkas (Kazinczy barátja) felajánlja tanulmányozásra krasznai kertjét. De nem szégyellték a köznépet is bevonni a kutatómunkába. A vásárra jövő embereket megkérték, hozzanak nekik ritkább növényeket. A növényelnevezések terén pedig Földi János útmutatása, elvei alapján járnak el. Úgy érzik, „a babonás, botránkoztató, gyalázatos növénynevek kigyomlálása, újakkal való helyettesítése nagy munka”. Először a növények hasznáról is akartak írni, de aztán a terjedelem miatt ez kimaradt. Alapul a növények rendszerezésénél Linné könyve szolgált, de van, ahol módosítják, ha jónak tartják. Viszonylag rövid idő alatt készülnek el az akkori magyar tudományos élet egyik legjelentősebb művével.

A mű kiadása, tartalma

Évek sok-sok szorgoskodása után, amelyről még maguk a szerzők is beismerik, hogy belefáradtak, megszületik „…a magyar füvésztudományból az első zsenge, azoknak számára, kik a növevényeket kedvelik, és azokkal esmerkedni kívánnak”. Csáthy György könyvkereskedő és kiadó városi nyomtatóműhelyében készül el. 1807. március 21-én jelent meg, 608 lapos, vaskos könyv formájában. Szerzői: Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály, akik oly annyira szerények, hogy még a címlapra sem írták ki nevüket. A munka teljes címe: Füvészkönyv, mellyel a két magyar hazában található növényeknek megismerésére vezet a Linné alkotmánya szerint. A könyvet 3000 példányban jelentették meg abban bízva, hogy az emberek vásárolni fogják, és a Kollégium diákjainak is tankönyvül szolgálhat. A Füvészkönyvhöz Elöljáró beszédet a két sógor és hűséges munkatárs közül a kutatók szerint minden bizonnyal Fazekas írt, mert ő a poéta, a rátermettebb tollforgató. Az utókor nagy elismeréssel nyilatkozik erről a bevezetőről: „Ez a szigorúan logikus menetű, egyszerű, de színes és markáns nyelvezetű, áttekinthetően és jól tagoltan szerkesztett, világos okfejtésű és stílusú, higgadt és tárgyilagos hangú, de a szép ügyhöz illő lelkesedéssel és emelkedettséggel megírt előszó Fazekas prózájának egyik legkitűnőbb darabja.” A szerzők itt fogalmazzák meg, mi volt a céljuk a könyv megírásával. Önálló, tudományos rendszerezést akartak adni a növényekről, hogy az emberben lévő „esméretre törekvő észt” kielégítsék. Tömören ezt írják: „Maga az esméret terjedése és szélesedése az ember okos lelkében a legtisztább és nemesebb gyönyörűségérzésnek kútfeje.” Már ebből kiérződik, hogy művüket tankönyvnek szánták a Kollégium diákjai számára.

Az Elöljáró beszéd után következik a Bevezetés, mely négy részre tagolódik:

1. A növények elrendelése (Linné rendszerét itt részletezik)

2. A növények részei és a füvész nyelv (terminologia botanica)

3. Rövid oktatás ahoz a’ ki magától, tanító nélkül kezd füvészkedni

4. A füvész-nyelvnek deák-magyar lajstroma

Majd magát a Füvészkönyvet két részre osztották a szerzők, az első részben az Eggyhímesektől a sokhímesekig ismertették a növények sorát, míg a második rész a Kétfőbbhímesek – lopvanőszők címet kapta. A felsorolt 669 növénynemzetség neve között 350 újonnan alkotott van, melyek használata ma is közkeletű. A mű végén Igazítások, jobbítások vannak, majd a Nevek mutató táblája.

A Füvészkönyv fogadtatása, értékelése

Diószegi és Fazekas nagy reményeket fűztek a Füvészkönyvhöz. A tudományos körök nagy elismeréssel fogadták munkájukat itthon és külföldön egyaránt. A Kormány az egyetemi magisztrátust részletes vélemény adására kérte fel a könyvvel kapcsolatban, mely feladatot Kitaibel Pál alapos munkával elvégzett. Sajnos ez a bírálat Kitaibel tollából elveszett. A szerzők viszont Dicsérő okiratot kaptak a Helytartótanácstól. A debreceni tudományos körök is igyekeztek értékelni a munkát. Diószegi egész életében vágyott arra, hogy a Kollégiumban botanikát taníthasson. Ilyen tanszék azonban akkor még nem volt, s így a Kollégium a Füvészkönyv írója iránti megbecsülésből az egyik teológiai tanszéket ajánlotta fel neki. Diószegi viszont megromlott egészségi állapotára való hivatkozással visszautasította a megtiszteltetést. Valójában igazi elismerést az jelentett volna a szerzők számára, ha a Kollégium diákjai tankönyvként forgathatták volna könyvüket, és maguk elé is képzelték, az ő könyvükkel botanizálgató, s így csiszolódó, okosodó férfiak és nők seregét. Ám erre még nem ért meg az idő. Részvétlenség és értetlenség fogadta művük kiadását. Sokan igaztalanul támadták őket, főként Diószegit. Azt mondták, nem lelkészhez illő tevékenységet folytat, a Füvészkönyv pedig a szegény népnek kárára van, mert elősegíti a kuruzslást. Diószegi kutatja a kudarc okait, és azt önmagában keresi, de csüggedetlenül hisz a magyar nyelvű tudomány eszméjében. Hivatásához méltóan, türelmesen, az igazságtalan és bántó bírálatokon elgondolkodva próbált cselekedni úgy, hogy senkit bírálói közül meg ne bántson. Lelkészi feladatait próbálja erősíteni azzal, hogy megírja Erkölcsi tanítások prédikációkban című munkáját, majd a széles közönség tetszésének elnyerésére a növények orvosi erejét részletesen taglaló Orvosi füvészkönyvet kínálja olvasóinak. Diószegi megérti, hogy a korabeli Magyarországon a tudományos növényrendszer megértésére még nincs megfelelő műveltségű közönség. Maga Diószegi fogalmazza ezt meg a legszebben: „a Füvészkönyv hasonlónak látszik az idő előtt született magzathoz, mely születés után kevés napokkal meghalt.” Voltak azonban olyanok is, akik felfedezték a Füvészkönyv különleges voltát. Álljon most itt az ő értékelésükből egy csokorra való: „Legnagyobb becse abban áll, hogy összegyűjtötték a nép száján élő jó magyar növényneveket, megrostálták, helyesbítették, ahol szükség volt rá, újat csináltak.” „A könyv megjelenése a nyelvújítás idejére esik. Ők nem vettek részt a nyelvújítási harcokban, de a nép nyelvéből, a régi irodalomból vett szavakkal és saját szerencsés szóalkotásaikkal gazdagították nyelvünket.” „Diószegiék főérdeme abban rejlik, hogy nagyszámú, kitűnő, zamatos magyarságú népies növénynevet gyűjtöttek egybe, másrészt sok új növénynevet és növénytani műkifejezést készítettek.” „A szerzőket joggal tekinthetjük a magyar növénymorfológiai szaknyelv megalapítóinak.” „Ily viszonyok közt ugrásszerűleg, látszólag a természetes fejlődést meghazudtolva jelenik meg a debreceni Füvészkönyv. Kora tudományának teljesen a színvonalán áll, sőt meg is előzi. Magyar nemzeti szempontból korszakalkotó: kijelöli a magyar tudományos műnyelv megteremtésének oly főelveit, melyeknek helyességét csak a mai kor tudománya tudja kellő mértékben értékelni. Teszi ezt oly korban, midőn a magyar nyelv megújhodásának szüksége még csak a kezdet elején munkál, midőn a szükség-irányította munka csupa tapogatódzás; és teszi oly biztossággal, a magyar nyelvi és tudományos szempontok oly helyes összekapcsolásával, mely bámulatba ejt. Annál is inkább, mert szerzői nem hivatásszerű művelői a botanikának.” „A növény részeire, tagjaira és azok sajátosságaira vonatkozó műszókkal megvetették az alapját, sőt meg is alkották a növények magyar tudományos mesterszó gyűjteményét. A magyar botanika mindmáig túlnyomórészt az ő szavaikat használja.” Diószegi és Fazekas munkája tehát tudományos és nyelvi szempontból is elismerendő. A nagyközönség legtöbb szavukat elfogadta, sőt költőink sem idegenkedtek a Diószegiék alkotta szavaktól. Erre legjobb bizonyíték az, hogy műveikben használják, népszerűsítik a Füvészkönyv növényelnevezéseit. Petőfitől Tompa Mihályig sorolhatnánk a szerzőket. Jókai fantáziáját - leírások szerint - sokszor mozgásba hozta ez a száraznak tartott „tudományos növényhatározó”, fiatal korában kedves könyve volt „az öreg Diószegi”, ahogy ő nevezte. Hóna alatt a Füvészkönyvvel egész délutánokon át járta a komáromi sziget ingoványait, vagy a pápai és kecskeméti határt. A Füvészkönyv tanította meg a természet szépségeinek megismerésére. Ha Diószegi ezt megérhette volna, álmai beteljesültek volna… Arany János, a magyar nyelv klasszikus művészének ítéletével méltó módon zárhatjuk Diószegiék érdemeinek méltánylását: „… óhajtani lehet, hogy aki még valaha nyelvünkben újít, azt a népnyelv, népi észjárás oly teljes ismeretével, s oly romlatlan nyelvérzékkel tegye, mint Diószegi és Fazekas.” Az úttörő munka dicsősége az övék.

Erkölcsi tanítások prédikációkban

Diószegi és Fazekas közös munkáját, a Füvészkönyvet több igazságtalan támadás érte a megjelenés után. Diószegi rosszakarói azt mondták, hogy könyve a nép kárára van, mert a kuruzslást segíti elő, így „nem lelkészhez illő munkát csinált”. Tehát papi hivatására figyelmeztették amellett, hogy kárhoztatták botanizálását. Ezt a támadást szerette volna kivédeni akkor, amikor 1808-ban kiadta elmondott beszédeit Erkölcsi tanítások prédikációkban címmel. A Füvészkönyvhöz hasonló erővel és igyekezettel dolgozott munkáján. Nem akart mást adni, mint ami minden vallásban közös, erkölcsöt. Híveit prédikációiban tanította, soha nem hanyagolta el hivatását. Nagyhatású, kedvelt prédikátora volt Debrecennek. Ugyanakkor egyike volt a legnagyobb rögtönző és szabadon beszélő magyar egyházi szónokoknak. Prédikációinak legtöbbször csak a vázlatát készítette el, egyébként a pillanat ihletére bízta magát. A szószéken beszéd közben támadtak a legszebb gondolatai, legtalálóbb ötletei. A közvetlenség tette gondolatait lenyűgöző hatásúvá. Munkája pontos címe: Erköltsi tanítások prédikátziókbann A kiadó Csáthy György, és ugyanúgy a debreceni nyomdában készült el, mint a Füvészkönyv. Érdekes a szerző ajánlása is: „a debreceni helvetiai vallástételt követő keresztyén eklézsia nagyérdemű elöljáróinak és minden rendű tagjainak az itt megtelepedett hívek egész gyülekezetének buzgó szeretettel és tisztelettel.” A bevezetőben megemlíti előző munkáját, a Füvészkönyvet, mely hivatalától „távol járni látszik”. Mégis logikus magyarázatát adja előző tevékenységének is: „Az igaz, hogy az én kötelességem nem a Füvész Tudomány tanítása, de erősen meg vagyok győződve, hogy általjában a természettel való esmérkedés, a vallással nem csak szépen megegyez, hanem annak szent céljainak elérésére is – tudni illik a Teremtő esméretére, és az ember szíve javítására – nagy segítség, és ennél fogva a vallás tanítójának hivatalához nem illetlen, sőt az ő kötelességébe is belevág. A szívnek nemesítésére és javítására pedig hogy ne tenne sokat a természeti dolgok okos szemlélése, holott az a Teremtő felséges voltára figyelmezteti, és az ő imádására buzdítja az embert. Ezekre nézve nem szégyenlem a Krisztusnak az Evangéliumát, úgy nem szégyenlem a természettel való esmérkedést sem, mert az is Istennek hatalma minden értelmeseknek az Istenhez való vezetésekre.” Aztán azt is igazságos dolognak tartja, hogy a régi prédikátorokat követve közreadja erkölcsi elmélkedéseit, hogy azok is olvashassák, akik nem hallhatták beszédeit. A mű két darabból (kötetből) áll, és összesen 27 prédikációt tartalmaz. A legváltozatosabb témákról szól: az iskolai nevelésről, a házi nevelésről, az öregek megbecsüléséről, a szeretet különböző formáiról. Emellett a debreceni cívisek számára az adás-vevés, kereskedés témában mond véleményt, majd tisztán vallásos kérdésekben ad tanácsot a híveknek: a lélek változásáról ír, a vallás dicsőségéről, az üdvözülésről. Beszédei gazdag tárháza a világ bölcsességének, átjárja a debreceni ember törvénytisztelete, polgári kultúrája, gyakorlati szelleme. Valószínű, hogy Diószegi előbb kiválasztotta kedvenc témáját, azután keresett hozzá alapigét. 27 prédikációja közül 22-höz az Ótestamentumban talál szöveget, legtöbbet a Példabeszédek között. A kiválasztott igéhez tartja magát, abból fejti ki mondanivalóját. A természeti analógiát a legapróbb részletekig végigviszi. Beszédei felépítése mindig áttekinthető. Tárgyuk, formájuk szerint tanítások, élvezetes olvasmányok, valószínű leköthették a hívők figyelmét. A 27 prédikációt nagy alapossággal dolgozta ki, formai tökéletesség, belső egyensúly jellemez minden darabot. Optimizmus hatja át minden tanítását. Bízott az emberekben, hitt bennük. „Tökéletessé kell lennünk, Istenhez hasonlóvá!” – hirdette. „A krisztusi szeretet elérhetetlen az önző ember számára, de minél jobban kitisztítjuk szívünkből a bűnt, annál inkább tudunk szeretni „ – próbálta meggyőzni híveit. Kora legkiválóbb egyházi szónoka volt. Nem szenvedelmes modorban prédikált, hanem lágyan, nyugodtan, egyenletesen folyt ajkairól a tanítás. A kiválasztott témát mindig kézzelfogható módon fejtegette, a régi tudálékos beszédnek, a tudomány fitogtatásának híre sincs nála. A XXI. század embere is tanulhat tőle.

Orvosi Füvészkönyv

A Füvészkönyv megírása után a szerzők igazi dicsőséget nem élvezhetnek, viszont nagyon sok csalódásban volt részük. A könyvnek irigyei, ócsárlói bőven akadtak. Nagy szomorúsággal veti papírra Diószegi: „Munkám világra lett jövetele után harmadfél esztendő múlva félretétetett.” Megérti, hogy a tudományos növényrendszer megértésére nincs megfelelő műveltségű közönség. Igazi olvasóközönségként Fazekassal a fiatalokra gondoltak, de rájönnek, könyvük ekkor még nem lehet a Kollégium diákjainak tankönyve. A felnőtteket pedig inkább a „növények haszna” érdekli. Ezért nem tehetnek mást, leszállnak a magyar közönség színvonalára, írnak egy nekik megfelelő könyvet. Így készül el a Füvészkönyv „praktika” része. Pontos címe: Orvosi füvészkönyv, mint a’ magyar Füvészkönyv’ Praktika része. Már a címoldalon megnevezi azokat is, akiknek szánja: „A’ Fűvészek és Nemfűvészek számokra készűlt, és közhasznavehetővé tétetett Debrecenbenn.” Ugyanabban a nyomdában készült, mint a Füvészkönyv, Csáthy Györgynél, a szerző életének utolsó évében, 1813-ban. Diószegi a következő elgondolásból indul ki: „A házi orvosságoknak tartása és az azokhoz való folyamodás a nép közt elkerülhetetlenül szükséges.” Ezért munkája célja: nem arra adni feleletet, hogy melyik betegséget mivel lehet gyógyítani, hanem arra, „melyik plántának minémű ereje van és micsoda nyavalyákban lehet hasznos”. Református prédikátor elődeit látja maga előtt, amikor elkezdik az anyaggyűjtést Fazekassal. Jónak tartaná, ha plébános társai is ismernének néhány hasznos orvosi „plántát” munkájuk során, és aztán a szegény embereken ezzel segítenének. Olyan reményei is vannak, hogy az újabb könyv talán némelyeket elindít a füvészkedésre. Az anyaggyűjtést még baráti kéz segítette Fazekas személyében, de a könyvet magát már Diószegi egyedül írta meg. Mindenesetre az Orvosi füvészkönyv eltalálja az akkori közízlést. Sokan vásárolják, valóságos családi könyv lesz a magyar családok legszélesebb rétegeinél. Közkedvelt könyve a legegyszerűbb családoknak is. Népszerűségét mutatja, hogy van, amikor az imádságos könyv utolsó lapjaira jegyezték fel az emberek a házi gyógyszerek, a legkülönlegesebb bajokban segítő növények neveit Diószegi műve alapján.


Diószegi Sámuel halála és emlékezete

Diószegi Sámuel 1813. augusztus 2-án halt meg, életének 53. esztendejében. „Hasznos munkásságának közepette, magasban szárnyaló lélekkel, mint repülő sast a kilőtt nyíl, érte a zord halál.” Egyik tisztelője a következőképpen szólt életéről: „Életfolyása csendes, nyugodt, munkával és sikerekkel teljes. A tudós szorgalma, egyszerűsége, a bölcs léleknemessége tükröződik földi pályáján. Aránylag rövid életidőnek a napjait oly bölcsen használta fel, Istentől nyert gazdag tehetségét oly okosan értékesítette.” A feljegyzések szerint nem volt erős testalkatú ember, a sok munka, papi hivatásának lelkiismeretes teljesítése, a Füvészkönyv miatti lelki gyötrelmek felőrölték egészségét. Négy héttel az Orvosi füvészkönyv megjelenése után örök álomra hunyta szemét. Előtte „tudós iratait” nagy gondossággal elégette. Halálának okát a mai napig nem sikerült pontosan meghatározni: szívbajra, sorvadásra, szárazbetegségre gyanakodtak kortársai. Temetésén egy szoboszlói prédikátor, Németi István búcsúztatta. Halotti beszéddel emlékezett meg róla Tassy Sándor, a Kollégium tudós tanára és Budai Ézsaiás, Diószegi barátja és munkatársa.

„ A halandóság adóját- Mint por e porban tette le. Néhai nagy tiszteletű- Diószeghy Sámuel úr! A ki születése helyénn Debreczenbenn N. Diószegi Pál és Szappanos Erzsébet- Jó szüleitől Mint Istennek Szenteltetett Sámuel- A tanulást gyenge korábann kezdte, - Ifjui idejében végezte, - A Göttingai Académiábann pedig, - Nagyobb tökéletességre vitte; - És ekképpen elkészülvén Az urnak Házábann, Nánáson 4 esztendeig- H.-Böszörményben 10-ig, Debreczenben ugyan ennyi ideig, Nagy hűséggel, szorgalmatossággal, Pontos ékesenn szólással, jó példaadással Forgolódott; Egyszersmind az utolsó Helyenn- Utóbbi ötödfél esztendejibenn Valamint tsendesen élt, Ugy tsendesen elnyugodott, Keserüségre hivattatott kedves Feleségének, Nemes Fazekas Mária asszonynak, Szeretett gyermekeinek, Juliannának, Sámuelnek, ’Susánnának, Erzsébetnek, S minden szerelmesinek, rokoninak, Barátinak Ez egyben, hagyván vigasztalást, Hogy, bár elvétetett, Él ő ott fenn, de él és élni fog Itt alant is, mindazoknál, Kik a tudományt, virtust és Érdemet betsülni tudják.”

Hű és nagy vala, emléke áldott és örök.