Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Ezüst minősítés Pincér szakmában

Horváth Amanda iskolánk 3/11.PI osztályos tanulója 2024. április 6-án, Szolnokon a XVII. Pelikán Kupán ezüst minősítést szerzett, pincér tanuló kategóriában.A gasztronómiai verseny az ország egyik legnagyobb és egyben legrangosabb megmérettetése. A több,mint 40 fős pincér tanuló mezőnyben változatos feladatokat  kellett a versenyzőknek megoldani. Az első versenyszám a díszasztal megtérítésével kezdődött az előzetesen megírt négy oldalas menükártyának megfelelően. Amanda, a farsang témájában készítette menükártyáját és dekorálta asztalát. Ezt követően egy 20 kérdésből álló pincér TOTO kitöltése következett. A feladatsor az általános intelligenciát, valamint a szakmai felkészültséget mérte szórakoztató, izgalmas formában. A soron következő versenyszám a  sörcsapolás és felszolgálása volt a szakmai szabályoknak megfelelően. Végül, a kora délutáni órákban a nívós szakmai zsűri által feltett kérdésekre kellett válaszolni, melyek a menükártyával és a terítéssel voltak kapcsolatosak. Amanda felkészültsége, rátermettsége eredményesnek bizonyult, melyet a szépen csillogó érem is bizonyít.
Gratulálunk iskolánk tanulójának és  oktatóinknak Doroginé Bálega Anita szakmai elméleti oktatónak, aki segítette és Hodosi Róbert, pincér szakoktatónak, aki felkészítette a versenyre és duális partnerünknek a  Manna Étterem, ahol Amanda a szakmai gyakorlatát tölti.
Köszönjük a segítséget az Erdőspuszta Club Hotelnek, hogy eszközöket biztosított a sikeres versenyzéshez.

GALÉRIA