Üdvözöljük iskolánk weboldalán

BeKVIKer országos verseny

VIII. helyezés a BeKVIKer országos versenyen
 

A versenyt a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara szervezte középiskolások számára,  amely témája közismereti és gazdasági témakörökben, turizmussal és vendéglátással kapcsolatos, kreativitást, összetett gondolkodást igénylő projekt feladatsorozatból tevődött össze.

A verseny három fordulós volt, az első kettő online, míg a döntőre 2020. január 17-én az egyetem Markó utcai épületben került sor. Az első fordulóban egy kérdőívet kell kitölteniük a csapatoknak. A második fordulóban egy esettanulmányt kaptak a versenyzők és kreatív megoldást kellett találniuk. A legjobb csapatok prezentációikat a döntőben élőben mutatták be.

A versenyen iskolánk csapata, a MoneyKillers a VIII. helyezést érte el. A csapat tagjai a 12.A osztályból Robotin Máté, Szecsánszki Rúben és Homonai Csaba, felkészítő tanáruk Csekéné Molnár Erika. Nyereményük számos értékes tárgyi nyereményen túl egy ingyenes vacsora meghívás a Novotel Budapest Hotel Palace éttermében.
Gratulálunk a szép szerepléshez.

 

GALÉRIA