Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Dunántúli Mandulafa III. tehetséggondozó program

A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara az idén is megrendezte a Dunántúli Mandulafa III. tehetséggondozó programját, melyen iskolánk tanulói is részt vettek.
Az esemény célja az ifjúság tudományos tevékenységének felpezsdítése, felhívás közös munkálkodásra, motiváció és gyakorlat kialakítása, jövőbeni potenciális szellemi pályafutások megalapozása. 
A bemutatkozásra ma, 2017. március 21-én került sor a Kaposvári Egyetemen. A konferencián egy kutatási terület, érdeklődési kör „tudományos” alapú bemutatására volt lehetőség.
A szóbeli prezentációk mellett lehetőség nyílik az elkészült munkák megjelentetésére írásban, a programmal azonos című kiadványban, amelyet az aktuális, tudományos folyóiratok számára előírt szabályok szerint hoztak létre, ily módon az indulók tapasztalatot szerezhetnek a publikációs tevékenység terén is.

Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola kiválóságai, akik gyönyörű eredménnyel szerepeltek és nagyon büszkék vagyunk rájuk:

1. helyezett Szabó Edina
2. helyezett Papp Réka
3. helyezett Dienes Dóra
3. helyezett Varga Richárd 
Emléklapot kapott - Molnár Kíra 

A Gazdaságtudományi Kar különdíját Dienes Dóra tanuló kapta.
Gratulálunk a versenyzőknek és a prezentációt segítő Zumba Girls-nek; tagjai: Fehér ZsuzsiIllés Angelika, Molnár Kíra, Oláh Dorina és Pántya Dorina. 

Felkészítő tanárok voltak: Raffay Magdolna, Bacsur Zoltán és dr. Dósáné Gargya Tünde. 

 

GALÉRIA