Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Különös szalagtűző a Diószegiben

Különös szalagtűző a Diószegiben
Ebben az évben végzőseink, mint mindig, nagy lelkesedéssel készültek a szalagtűzőre. Nagy terveket szőttek, volt olyan osztály, amelyik két táncot szeretett volna bemutatni. De a veszélyhelyzeti előírások nem tették lehetővé a december elejére a Hódos Sportcsarnokba tervezett szalagtűző megrendezését. Sajnos a védettségi igazolvány hiánya megakadályozta, hogy a Hódosban ünnepelhessük végzőseinket. De nem adtuk fel!
A szabályokat betartva 9 osztályunk 171 tanulója vendégeikkel együtt két fordulóban az iskola udvarán gyönyörű napsütésre cserélte a kivilágított Sportcsarnokot október 15-én. De igyekeztünk szinte minden motívumot megmutatni végzőseinknek a hagyományos Diószegi szalagtűzőkből.
Az ünnepélyes bevonulás után verssel, a Zeneklub dalaival köszöntöttük őket, és a közös dal sem maradt el. Majd a 4 és 5 osztály által közösen megtanult görög körtánccal örvendeztették meg diákjaink szeretteiket, amit természetesen osztályfőnökeikkel együtt táncoltak.
A szalagtűző végén egy szimbolikus ajándékkal, egy DIÓSZEGI karkötővel leptük meg maturandusainkat.
Sok sikert kívánunk nekik az érettségi és a szakmunkásvizsgákra!

A képeket itt nézhetik meg!