Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Nyitott Kör

2022.03.09-én a 10.B osztályfőnökével Székely Erikával Budapesten részt vehettek a Nyitott Kör Alapítvány által szervezett interaktív drámapedagógiai eseményen. A részvétel előzetes nyertes pályázat alapján jött létre. Az előadás témája az érzékenyítés volt. A gyerekeknek az előadás cselekményében aktívan részt vettek. Ötleteikkel, véleményükkel, kreativitásukkal ők maguk befolyásolták a dráma cselekményét. Valódi élmény és közösségépítő kirándulás volt. A szervezők nagyon boldogok voltak, hogy ilyen érzelmileg gazdag, önmagukat, véleményüket felvállaló gyerekekkel találkoztak. Érzékelő szavaik nyomán, ha ilyen gyerekek vannak, jó kezekben a világ.

 

Beszámoló

 

                Amikor megláttam a hírlevélben a pályázati felhívást, azonnal tudtam, hogy meg kell próbálni. Írtam az osztálycsoportba és minden gyerek azt mondta, írja, mert ez kihagyhatatlan. Írtam és nyertünk. Már az eleje nagyon kalandos volt. Beteg lettem, több tanuló szenvedett a vírustól. Azután kialakult a közelünkben a háborús konfliktus, a vonat sokat késett, de megérkeztünk. Előzetesen sokat beszéltünk a közelünkben, a mindennapjainkat foglalkoztató nehézségekkel, tragédiákkal, fájdalommal. Mindenkit foglalkoztat a jelen helyzet még akkor is, ha nem akar vagy nem tud szembe nézni vele. Sokan nem tudják feldolgozni a közvetlenül vagy közvetve érintő tragédiát. A fiatal generáció az őket ért vádak ellenére nagyon érzékenyek. Tisztában vannak a körülöttük lévő eseményekről. Ám sokszor nem megfelelő csatornán tájékozódnak, vagy nem ismerik fel a valódi híreket az álhírek közt, vagy nem tudják összekapcsolni az eseményeket és okokat. Ez még nekünk is nehezünkre esik, mert olyan tényekkel, eseményekkel találkozunk, mely felfordítja eddigi tudásunk, tapasztalatunkat.

 

 

                Nagyon izgatott és motivált volt az osztály. A várakozás élménye magas szinten tartotta érzelmi állapotukat. Fokozta ezt, hogy többen még soha nem jártak Budapesten, sőt a mikrokörnyezetüket is csak az iskolába járás távolsága jelenti. A közösségfejlesztő, megismerési játékok nagyon építő, fejlesztő mindenki számára vállalható, élvezhető volt. Mindenki részt vett, az arcokon láttam, hogy mosolyogtak, hangosan nevettek, felszabadultak voltak. Nagyon jó volt látni, hogy minden kényszer és feszengés nélkül aktívan játszottak. Kiemelkedő jelentőségű és nagyon szuggesztív volt számomra a szoborjáték. Érzékenységükről és kreativitásukról győztek meg újra és újra. Bebizonyosodott számomra is, hogy jól ismerem a rám bízott gyerekeket.

     

                A katarzis tetőpontja az előadás volt. Hihetetlen volt, mennyire át tudták venni a hangulatot, az eseményekbe aktívan be tudtak kapcsolódni. Vitte őket az esemény és a hozzá kapcsolódó érzelmek. Kihozta belőlük a cselekmény a véleményüket, formálta látásmódjukat, gondolataikat. Fel merték vállalni a véleményüket, sőt, nem egymás ellen, hanem egymást támogatva, a cselekményt közösen tovább szőve alkottak. Volt véleményük az adott helyzetekről és bátran mertek kérdezni. A moderátorok megmutatták nekik a helyes utat, de hagyták érvényesülni az osztály kreativitását. Nagyon jó volt az érzelmi fejlődésben, hogy mindig volt lezárás, megbeszélés, értékelés.

 

      

 

Jó érzéssel töltött el, hogy a szervezők, szereplő moderátotok is hasonlóan jellemzték a gyerekek a program végén. Alkotó és személyiségformáló igazi élmény volt a részvétel. A vonaton, és az utána követkző messenger üzenetekben is azt mondták a gyerekek, hogy ilyen jól ritkán érezték magukat. Az a jó tevékenység, ami utólag is sok beszélgetésre ad okot. Nagyon elfáradtak, mert folyamatosan magas szinten tartották az érzelmi affinitást, a motiváció egy pillanra sem hagyott alább. Ez a program összeállításából, a feladatokból és a szereplők hozzáértéésből tevődött össze. Aktuális, sokvégű, iránya nem meghatározható a feladatoknak és ez tette izgalmassá. Azt mondták a gyerekek, hogy mennyire más volt a néz6őtérről ítéletet, véleményt mondani. Amikor bele kerültek a cselekménybe, többször egész más utat választottak, mint a székeken. Szinte nem is azzal a céllal kapcsolódtak be a cselekménybe, mint amit megfogalmaztak.

Igazi közösségi élményt kaptunk, sokkal több élménnyel tértünk haza, mint gondoltuk. Rendkívül hálás vagyok, hogy erről az oldaláról is megismerhettem az osztályom. Büszke vagyok a szép szavakra, melyekkel értékeléték őket. Szeretném, ha több ilyen lehetőség lenne az érzelmi, lelki fejlődésükért. Jó tudni, hogy számunkra ismeretlen emberek szituációkon keresztül megismerve őket, azt mondják, ha ilyen fiatalok vannak, jó kezekben a jövő.

Köszönjük a mai napot tanárnő!!

 

 

 

Debrecen, 2022. 03. 12.

 

                                                                               Székely Erika osztályfőnök 10.B

                                                                               Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola

GALÉRIA