Üdvözöljük iskolánk weboldalán

OSZKTV komplex verseny 2022

OSZKTV

A 2021/2022.-es tanévben-februárban hat tanulóval neveztünk a Közismereti komplex tantárgycsoport OSZKTV versenyére.  A versenyfeladatok három fordulóban mérték össze a tanulók tudását. Az első két forduló az online térben volt megrendezve- elsőként teszt formátumban, egyénileg, majd másodjára a regionális forduló teszt és projektfeladat formában zajlott le. A szakmai zsűri egyébként egy bemutató elkészítését is értékelte, amely részletesen bemutatja, hogyan hatott az egész világot sújtó pandémia a kiválasztott szakmára. A diákjaink a kutatómunka mellett egy kisfilmet is készítettek, amelyben saját maguk mutatják be az otthoni és az iskolai gyakorlati képzés közötti különbségeket, nehézségeket, valamint előnyöket, amelyeket ez idő alatt megtapasztalhattak.

Az iskolánk legtöbb pontot elérő három tanulója továbbjutott az előkelő 11. helyen és csapatként folytatták a versenyt március 25.-én. A második fordulóban a 18. helyezést érték el a kilencedikes vendéglátó szakmacsoportos diákok, így már nem kerültek be a végső megmérettetésre, ami amúgy jelenléti formában kerül ezután megrendezésre. A résztvevő tanulók: Szilágyi Szimonetta Leila 1.9. CU, Kovács Dóra 1.9. CU, Lakatos Evelin 1.9. CU. osztályosok.

A csapat tagjai, akik csapatként bejutottak a második fordulóba összesen 186,20 pontot elérve: Kovács Tímea 1.9 CU, Tóth Kevin 1.9. SZA, Jakab Gabriella 1.9. SZA.