Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Igazgatói köszöntő

Köszönöm, hogy felkereste iskolánk weblapját. Ezt a portált azért hoztuk létre, hogy széleskörű tájékoztatást nyújtsunk iskolánkról. Bízom abban, hogy hasznos tudnivalókat talál intézményünk működéséről, képzéseinkről, az iskolánk mindennapi életéről.

Pedagógiai és szakmai tevékenységünk elsődleges célja, hogy tanítványaink az itt töltött 3-6 év után felkészültté váljanak az egész életen át tartó tanulásra, illetve teljesítményképes tudással helytálljanak a munkaerőpiacon. Feladatunknak tartjuk tehát a korszerűen működő gazdaság elvárásaihoz igazodó oktatás feltételrendszerének megteremtését. A fentieknek, illetve a gyermekközpontúságon alapuló nevelési elveinknek köszönhetjük, hogy megbecsülnek és keresnek bennünket a térségben.

Bízom benne, ha jobban megismerik az intézményünket, akkor szülőként szívesen bízzák ránk gyermekeiket, a fiatalok pedig kedvet kapnak, hogy diákjaink közé tartozzanak, és a szakmai szervezetek is lehetőséget látnak az intézményünkkel történő új szakmai kapcsolatok létesítésére.

Tisztelettel:

Balogh Péter
Igazgató